Az a greenville-i délután úgy bevésődött az emlékezetembe, mint egy kimerevített jelenet – a napfény a teraszon, a székek csikorgása és a csendes feszültség, amiből nem tudtam szabadulni.

Ez volt az a pillanat, amikor igazán megértettem a helyemet menyként egy olyan családban, ahol a külsőségek fontosabbak voltak a tisztességnél.

Az egész azzal kezdődött, hogy felhívott az anyósom, Dorothy Simmons, aki arról ismert, hogy büszke rá és imád másoknak benyomást tenni. Azt mondta, érkezzek korán, mert „sok a tennivaló”. A férjem, Kevin, közönyösen elmagyarázta, hogy családi összejövetelről van szó – valami olyasmiről, amit az édesanyja imádott a dicséretre rendezni.